Bővűl az Ipari Park Visontán
Leterítették az első aszfaltréteget a Mátrai Erőműben
Jelentős állomásához érkezett Visontán, a Mátrai Erőmű Zrt. ipari parkjában megvalósuló új teherforgalmi út projektje. A 347 millió forint pályázati pénz felhasználásával készülő, az erőművet déli irányból elkerülő teherforgalmi úton 2010. június 8-án terítették le az első aszfaltszőnyeget.
A munkálatok természetesen az 1,7 kilométer hosszúságú út nyomvonalának kijelölésével kezdődtek meg, melyet a bozót- és cserjeirtás követett. A következő feladat a humuszmentesítés volt. Az alapozó munkákat a kivitelező HE-DO Kft. az erőmű területén belül kezdte meg, ahol parkoló kialakítására került sor. Jelentős lépés volt két vasúti átjáró kialakítása, melyek a megelőző időszakban elkészültek.
Az elmúlt hetek jelentős esőzései megnehezítették, de nem lehetetlenítették el a kivitelező munkáját. A HE-DO Kft. kamatoztatta az útépítésben szerzett nagy gyakorlatát.
2010. június 8-án a pályázati támogatást biztosító NORDA, vagyis az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. és a COREX Projektfejlesztési Kft. képviselői, a tervező és kivitelező cégek vezetői, a térség polgármesterei, a Mátrai Erőmű Zrt. szakemberei, valamint a sajtó meghívott képviselői jelenlétében leterítésre került az első aszfalt.
Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy a megvalósuló teherforgalmi út új üzemek betelepülését, valamint az évtized első felében új munkahelyek megteremtését teszi lehetővé. Az ipari parkba települt cégek is várják az út megépülését, hisz ez jelentősen megkönnyíti a ki- és beszállítást.
Az aszfaltszőnyeg leterítését követően a munkálatok tovább folytatódnak. A tervek szerint augusztus 27-re készül el a teljes útpálya, ezt a forgalomba helyezési eljárás követi.

