Üvegházhatású gáz kibocsátás
Szén-dioxid kvótakilátások a 2008-2012-es időszakra
Az idei igen meleg tél és az azt követő aszály középpontba helyezte az eddig csak a tudósok és a zöldek riogatásának tűnő globális felmelegedést, ami mára már mindennapos téma lett a politika és a média világában is. A klímakutatók szerint az üvegházhatású gázok mértéktelen kibocsátása nagyban felelős a klímaváltozásért, ezért ennek visszafogásával illetve csökkentésével elkerülhető lenne az ilyen sebességű felmelegedés, az éghajlat és az élőhelyek megváltozása, fajok kipusztulása, a szélsőséges időjárás és az ezzel járó természeti katasztrófák sora.
A Kiotói Egyezmény
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének gondozásában született a kiotói egyezmény, melyben 38 iparilag fejlett ország – gazdasági fejlettségétől és kibocsátási szintjétől függően eltérő mértékben –, számszerűsített üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentési kötelezettségeket vállalt 2012-ig. (Az egyezményhez az Egyesült Államok és Kína - a világ legnagyobb szennyezői -, valamint India és Brazília sem csatlakozott.)
A kibocsátások mérséklésének legkisebb költséggel történő elérésére az aláíró országok kibocsátás kereskedelmi rendszert hoztak létre, mely ösztönzi a megújuló energiaforrások felhasználását és a technológiák hatásfokának növelését. A rendszer lényege, hogy mindegy fizikailag, hol, melyik országban valósul meg egy kibocsátást csökkentő projekt (pl. egy jelentős mennyiségű szén-dioxidot kibocsátó cementgyár kemencéjének modernizálása), a projekt által realizált kibocsátás-csökkentés értékesíthető, azt egy másik aláíró ország megvásárolhatja, kiváltva ezzel saját kibocsátás-csökkentési kötelezettségét.
Az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer
Az Európai Unió a Kiotói Jegyzőkönyvben az akkori 15 EU tagállamra vállalta, hogy az üvegházhatású gázok 1990-es kibocsátási szintjét a 2008-2012-es évek átlagában 8%-kal csökkenti. Ahhoz, hogy ezt a legalacsonyabb gazdasági teher mellett tudja teljesíteni, létrehozott egy európai kibocsátás-kereskedelmi rendszert (EU KKR). A rendszer kötelezett résztvevői az alábbi iparágak nagy kibocsátó létesítményei: a villamosenergia termelés, a távhő termelés, a cukoripar, az olajfinomítás, a kokszolás, a fémipar, a cementipar, a mésztermelés, az üveg és kerámiaipar ill. a papír és cellulózgyártás.
Az egyes országok résztvevő ipari létesítményei évente meghatározott számú kibocsátási jogosultsággal (EUA-val) gazdálkodhatnak. Egy EUA 1 tonna CO2 kibocsátására jogosít; az egységek a részvényekhez hasonlóan napi áron cserélnek gazdát; ha egy létesítmény éves kibocsátása meghaladja a számára kiosztott kvótát, további egységeket kell vásárolnia a piacon, fölösleg esetén eladhat. Ha egy létesítmény pl. egy technológiai újítás, vagy (az energiaszektorban) tüzelőanyag-váltás útján csökkenteni tudja kibocsátásait, értékesíthető fölöslege képződik – ez az értékesített jogosultságok utáni bevétel ösztönzi a létesítményeket az újabb és újabb kibocsátás-csökkentési projektekre.
A rendszer azért hatékonyabb, mintha a létesítményeknek előírnák a csökkentést, mert a globális klímavédelem összköltsége így a legalacsonyabb: az 1 tonna szén-dioxidot csak nagy fajlagos költséggel csökkenteni tudó létesítmények ugyanis a kibocsátás-kereskedelem segítségével a költséges beruházás helyett ugyanazt a mennyiségű „csökkentést” (ugyanannyi EUA-t) a piacon elérhető legolcsóbb csökkentési beruházás fajlagos költségén vásárolhatják meg. Mivel a létesítmények által az államtól ingyenesen kapott egység-mennyiség időszakról időszakra kevesebb, a szűkösséggel a jogosultságok árfolyama emelkedik, újabb és újabb kibocsátóknak téve megtérülővé a környezetbarát beruházásokat.
Az egy-egy időszakban ill. éves szinten kiosztható egységek mennyiségét az egyes országok Nemzeti Kiosztási Tervei tartalmazzák. Az EU KKR rendszer 2005-től 2007-ig tartó első periódusa próba időszakként szolgált. A próbaidőszak egyik legnagyobb tanulsága, hogy az Unió szinte összes országát túlallokálták, így a KKR bevezetése nem jelentett csökkentési kényszert az érintett szektoroknak. A 2005. évi kibocsátásokat és kiosztásokat összehasonlító és a túlallokációt megállapító 2006. májusi EU jelentés hatása jól látszik az egységek árszínvonalán.
A második Nemzeti Kibocsátási Terv (2008-2012)
A 2008-2012-ig terjedő periódusra az Európai Unió jelentős csökkentéseket írt elő.
Magyarország második Nemzeti Kiosztási Tervét 2007. január 18-án küldte el az Európai Bizottsághoz jóváhagyásra. A terv a 2008-12-es időszakban évente 30,73 millió tonnányi szén-dioxid kvóta (EUA) szétosztását irányozta elő (a 2005-07-es időszakban ez a mennyiség évente 31,6 millió EUA volt.).
A kibocsátási előrejelzések készítése során a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Villamosenergia iparra az alábbi feltételezéseket alkalmazta:
- a 2005.évi hitelesített kibocsátási adatokat vette bázisnak
- számításba vette az ágazatok termelésének reálisan várható növekedését (MAVIR éves növekedés az összes felhasználásban 2%)
- számításba vette a várható importarányt (MAVIR import (6TWh))
- a megújuló hányad növekedésével is számolt
- Paks bővítés 2040 MW-ra
- minden résztvevőnél egy úgynevezett BAT (Best Available Technology - Legjobb Hozzáférhető Technológia) hatásfokkal számolt.
A Nemzeti Kiosztási Terveket az Európai Bizottság úgy vizsgálta, hogy az országos összkibocsátást egy 3 paraméterből álló lineáris ökonometriai egyenlettel közelítette. Az egyenlet a 2005-ös kibocsátásból, a GDP feltételezett növekedésének arányában, továbbá karbonintenzitás-javulást (fajlagos kibocsátás-csökkenést) feltételezve számítja ki az országos összkibocsátást.
Ez a modell több szempontból is gyenge lábakon áll. Ahhoz, hogy reálisabb képet adjon, figyelembe kellene vennie, hogy:
- a fenti paraméterek kiszámításakor hibás tényadatokat használtak fel
- fenti paraméterek kiszámításakor irreális feltételezéseket alkalmaztak (pl. Magyarország átlagos villamos hatásfoka 2012-re 40% fölötti!)
- a 2005. év kibocsátási szempontból nem volt átlagos, így kiindulópontként történő felhasználása félrevezető (pl. a Mátrai Erőmű 2005. évi biomassza felhasználása (8 %) jóval meghaladta mind a 2004-es (0 %), mind a 2006-os (3 %) arányt.
Ugyanakkor nem vették figyelembe, hogy Magyarország egy főre jutó CO2 kibocsátása az EU-ban a harmadik legalacsonyabb és hogy a halmozatlan primer energia-felhasználásban az Európában a legmagasabbnak számító 47%-os földgáz-aránnyal bír.
Az NKT-2 hatása a Mátrai Erőműre
A 2005-07 közötti periódusra a Mátrai Erőmű számára évi 6 794 106 egységet osztottak ki. Ezt az értéket 2004-ben a normál üzleti tervből, irodalmi adatok segítségével számították ki és nem számoltak megújuló energiaforrások felhasználásával sem. Miután cégünk a nagy kibocsátók közé tartozik, így szén-dioxid kibocsátás nyilvántartó rendszert kellett kiépítenünk a tüzelőanyagok mennyiségének, minőségének (kibocsátási tényező) nagy pontossággal való meghatározására.
A 2005-ös év minden szempontból kísérleti év volt, mivel egyrészt az irodalmi kibocsátási tényező helyett meghatározhattunk egy, a mi lignitünkre sokkal jellemzőbb tényezőt, illetve elég magas arányban tüzeltünk biomasszákat, amik szén-dioxid szempontból semleges anyagnak számítanak (mivel megújuló energiaforrásként a fa növekedésekor meg is köti az elégetésekor felszabaduló szén-dioxidot.). Ezen két hatás együttesen arra vezetett, hogy az erőmű 2005. évi kibocsátása 6 109 935 t CO2 lett, vagyis kevesebb, mint az adott évre rendelkezésre álló kvóták.
A 2006-os évben 6 243 791 tonna volt a kibocsátásunk. Az már előre látszik, hogy a 2005-2007-es próbaidőszakban kvótát takarítottunk meg, viszont a 2008-12-es időszakra a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) által készített Nemzeti Kiosztási Tervben (NKT-2) a Mátrai Erőmű részére sokkal kevesebb, mintegy évi 5 072 888 EUA-t tartalmaz, amely csökkentés - 2006. évi kibocsátási szintet feltételezve – meghaladja az évi 1,17 millió tonnát[1], amelynek piacon történő megvásárlása évente legalább 5-5,5 milliárd forint[2] terhet róhat a Társaságra.
A magyar szabályozó (KvVM) által leadott kiosztási tervvel kapcsolatban Brüsszel kérdéseket fogalmazott meg. A kérdésekre a KvVM terjedelmes választ írt, többek között a karbon-intenzitás javulást számító PRIMES hibáira hívva fel a figyelmet. A KvVM terjedelmes válasza 2007. április 14-én érkezett Brüsszelbe. A választ érdemben nem bírálták el, a Bizottság április 16-án kihozta a csökkentésről szóló döntést. Az Európai Bizottság 2007. április 16-i döntésében a Magyarország által jóváhagyásra küldött kiosztási terv összes kiosztható mennyiségét tovább csökkentette. A bizottsági döntés csökkentési célként nem egy egzakt mennyiséget írt elő, hanem egy kiinduló értéket és figyelembe veendő korrekciós paramétereket, de a végső kiosztható egység-mennyiség valószínűleg 27 és 28 millió EUA között lesz. A Magyar Állam a csökkentés miatt jogi lépéseket fontolgat Brüsszellel szemben. Magyarországon kívül más országok is elégedetlenek a bizottsági döntéssel, pl. Szlovákia már az Európai Bírósághoz is fordult ez ügyben, míg Csehország hazánkhoz hasonlóan vizsgálja a jogorvoslat igénybe vételének lehetőségét.
A fent említett kvóta-hiány okozta óriási költségek ellensúlyozására a Mátrai Erőműnek olyan szén-dioxid stratégiát kell kidolgoznia, melynek segítségével továbbra is piacképesen és környezettudatosan tud villamosenergiát termelni.
[1] (6 243 791–5 072 888)×18 EUR/EUA2007 forward árfolyam×250 HUF/EUA=5,269 milliárd Ft
[2] Ebben a mennyiségben az V. és VI. blokki előtét gázturbinák kiosztása nincs benne, azok a 2005-07-es időszak új belépőiként 2008 és 2012 között is külön kiosztási tartalékból részesednek az egységekből.
A kiotói megállapodás hatása a szénerőművekre
A 21. századra a technika fejlődése olyan mértékben felgyorsult, hogy az emberiségnek hirtelen új, antropogén eredetű környezeti problémákkal kell szembesülnie. Ezek a problémák alapvetően a természet erőforrásainak túl gyors kiaknázásából, környezetszennyező technológiák alkalmazásából és az �elhulladékosodásból� adódnak és ritkán maradnak meg lokális szinten, általában globálisan is jelentkeznek. Az üvegházhatás jelensége már jó ideje ismert tudományos berkekben, de napjainkban, a jelenség erősödésével számolhatunk, aminek hatását a klímára évről évre érezhetjük.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásáért más szektorok mellett a villamosenergia ipar is felelős, azon belül legfőképp a fosszilis tüzelőanyagokkal tüzelő erőművek. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére illetve szabályozására az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében egy olyan egyezmény született, mely a kiotói jegyzőkönyv néven vált ismertté, s melyben a fejlett iparú országok a történelem során először konkrét, számszerűsített üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentési kötelezettségeket vállaltak. A kibocsátások mérséklésének legkisebb költséggel történő elérésére az aláíró országok kibocsátás kereskedelmi rendszert hoztak létre, mely ösztönzi a megújuló energiaforrások felhasználását és a technológiák hatásfokának növelését. A villamosenergia ipar mint kiemelt terület szerepel a kibocsátás-csökkentési tervekben, éppen ezért érdemes külön megvizsgálni az egyezmény hatásait erre a szektorra.
Az üvegházhatás
A széndioxid ugyan csekély (<1V%) mennyiségben fordul elő az atmoszférában, de óriási jelentősége van, ugyanis fontos szerepet játszik a földi élet és klíma kialakulásában. Alapállapotban ugyanis a Föld termikus egyensúlyban van környezetével, ami azt jelenti, hogy a napsugarakból elnyelt energiával egyenlő mennyiségű energiát emittál a világűr felé. Lényeges különbség azonban, hogy ezen sugárzások hullámhossza nem megegyező, a napsugárzás a nagy energiájú, rövid hullámhosszú tartományba esik, míg a Föld sugárzása inkább a kisenergiájú, hosszabb hullámhosszú tartományba. Ennek oka a két égitest igen eltérő hőmérsékletében keresendő (Nap: 6000K, Föld: 287K). Míg a földi légkör akadálytalanul átengedi a látható fény tartományába eső sugárzásokat, így a napsugárzás szinte teljes spektrumát, és a Föld által kibocsátott sugárzás egy részét, addig a hosszabb hullámhosszú infravörös sugárzás nagy része elnyelődik a troposzférában, így nem kerül ki a világűrbe. Ez az elnyelődés az üvegház-hatás, okozóit pedig üvegházhatású gázoknak (ÜHG-k) nevezzük. A jelenség neve onnan származik, hogy hasonló ahhoz a hőcsapdához, mely az üvegházak esetében jól ismert: A fény könnyedén áthatol az üvegen, felmelegíti a belső teret, a hő viszont nagyrészt bent reked.
Az üvegházhatás alapvetően nem negatív fogalom, hisz a jelenléte tette lehetővé a földi élet kialakulását és fennmaradását, nélküle elviselhetetlenül hideg lenne bolygónkon (-18°C körüli lenne az átlaghőmérséklet).
A széndioxid különböző természeti és antropogén forrásokból kerülhet a légkörbe (1.ábra).
1. ábra - A karbonciklus
A természetben a kibocsátott illetve az elnyelt széndioxid többé-kevésbé egyensúlyban van, mivel a növények a fotoszintézis során, a napsugárzás energiáját felhasználva cukorrá alakítják:
6CO2 + 6H2O → C6H12O6 + 6O2
A gondot inkább az antropogén eredetű üvegházhatású gázkibocsátás okozza. Ez keletkezhet energiatermelésből, fémek előállítása során, a cementiparban, a tégla illetve kerámiagyártás során.
Az üvegházhatás erősödése globális problémákhoz vezet, mivel a széndioxidot sem az országhatárok, sem a domborzat nem állítják meg. Az erősödés lehetséges hatásai lehetnek:
- globális felmelegedés,
- időjárási szélsőségek megjelenése
- vízhiány
- állatfajok kipusztulása
- óceánok vízszintemelkedése.
A globális felmelegedés hatásai nem jósolhatók meg pontosan, a jelenlegi következésekhez számítógépes modellezéssel jutottak.
Szénerőművek szerepe az energiaellátásban
Ma az ember által felhasznált energia több mint háromnegyede széntartalmú energiahordozók elégetésével áll rendelkezésünkre. A szén az évmilliók során felhalmozódott fosszilis tüzelőanyagok közül az egyik legjelentősebb az energiaiparban, a szénerőművek alaperőművekként vagy menetrend-szerinti erőművekként funkcionálhatnak az energiaellátás területén.
A villamosenergia-termelésben felhasználható megújuló energiaforrások egyelőre se mennyiségileg, se fajlagos költségek terén nem képesek kiváltani a hagyományos energiaforrásokat, nagyobb reményeket fűzhetünk az olyan eljárásokhoz, melyek a villamosenergia-igényességet csökkentik, jobb hatásfokot eredményeznek. A kapcsolt energiatermeléssel, a biomasszák együttégetésével és a kombinált ciklusú erőművekkel is kibocsátás-csökkentés érhető el. Elméletileg kidolgoztak olyan eljárásokat is, melyek során a villamosenergia termelésből származó széndioxidot föld alá, vagy az óceán mélyére injektálják, így gyakorlatilag kibocsátásmentes erőművet hozhatnak létre (2.ábra).
3. ábra - Kibocsátásmentes erőmű
A Kiotói Jegyzőkönyv
Az elmúlt néhány évben világszerte felerősödött az érdeklődés a Föld éghajlatának változása és változékonysága iránt. Egyértelművé vált, hogy a légkör, a szárazföld és a tengerek bonyolult kölcsönhatása következtében a történetileg kialakult éghajlati zónák elmozdulni látszanak, és mindez nagymértékben befolyásolja az egyes területeken élő emberek életfeltételeit. Felismerték azt is, hogy az éghajlatnak esetleges tartós tendenciájú megváltozása nem csupán érdekes természeti jelenség, amelynek megismerésére jelentős tudományos kapacitásokat szükséges fordítani, hanem egyúttal környezeti, gazdasági és szociális következményekkel járó folyamat is. Ezért a politikusok és a gazdasági-társadalmi kérdésekkel foglalkozó szakemberek szembekerültek ezzel a minőségileg új kihívással, aminek kapcsán jelentős környezetpolitikai koncepcióváltásra volt szükség. Egyértelművé vált, hogy a folyamatosan növekvő ipari produktum mellett az üvegház-gázok kibocsátás-csökkentésének egyetlen járható útja a kibocsátások termékegységre (kWh áramra, tonna termékre, MJ távhőre stb.) jutó fajlagos csökkentése. Ennek számos lehetősége van, így az energiatakarékos technológiák fejlesztése, a termelések hatásfokának növelése illetve a megújuló energiaforrások nagyobb kihasználása, versenyképességének növelése.
A jegyzőkönyv előzményei és utóélete:
- ENSZ Konferencia az Emberi Környezetről (Stockholm, 1972.)
Stockholmban jelentős figyelmet fordítottak a levegő szennyeződésére, és javasolták a megfelelő monitoring rendszerek kiépítését. Az elfogadott akcióterv javaslatai közt az is szerepelt, hogy a Meteorológiai Világszervezet tanulmányozza a természeti erőforrások fokozódó mértékű felhasználásának meteorológiai folyamatokra gyakorolt hatását. Az ajánlások szerint meg kellett vizsgálni a légköri szennyeződések klimatikus következményeit, de tisztázásra várt az is, hogy a természeti tényezők és az ember által okozott hatások milyen mértékben jelentkeznek. Tehát Stockholmban, 1972-ben még nem foglalkoztak a globális klímaváltozás kérdéseivel, az üvegházhatású gázokkal, illetve a fenntartható fejlődéssel.
- Környezet és Fejlődés Világbizottsága, a Brundtland Bizottság
Ez a Bizottság 1984 és 1987 között működött és elkészítette a �Közös Jövőnk� (Our Common Future) című jelentést, amely hangsúlyosan ajánlotta a világ figyelmébe a fenntartható fejlődést, mint az új környezetpolitikai, gazdaságpolitikai és társadalompolitikai modell gondolatát. A Bizottság szorgalmazta, hogy a jövő alapvető cselekvési vezérfonalát ez az új szemlélet határozza meg. A Bizottság elfogadta a szakemberek azon körének véleményét, hogy a légkör CO2 tartalmának növekedése globális felmelegedéshez, klímaváltozáshoz vezethet. Ezért azt javasolták, hogy a kormányok vállaljanak kötelezettséget az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.
- ENSZ Konferencia a Környezetről és Fejlődésről (Rió de Janeiro, 1992.)
A Riói Nyilatkozat rögzítette az elővigyázatosság elvét. Ennek megfelelően, ahol súlyos vagy visszafordíthatatlan kár fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható fel indoklásként a környezetromlást megakadályozó intézkedések elhalasztására.
Az AGENDA-21 elnevezésű és ajánlásokat összefoglaló dokumentum leszögezte, hogy a klímaváltozással kapcsolatos bizonytalanságok felszámolása érdekében szükség van a hiányzó tudományos, gazdasági és társadalmi tényezők feltárására. Javasolták, hogy a kormányok támogassák a légköri folyamatokkal összefüggő problémák tudományos kutatását, beleértve az emberi egészségre, az ökoszisztémákra, a gazdasági ágazatokra és a társadalomra gyakorolt hatások mélyebb feltárását.
A Riói Konferencián elfogadták az �ENSZ Keretegyezmény az Éghajlatváltozásról� című, jogilag kötelező dokumentumot. Sajnos, ez a keretegyezmény még nem tartalmazott sem konkrét határidőket, sem emisszió-csökkentési számokat. Alapvetően a készséget és a jó szándékot fejezte ki az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának csökkentése érdekében.
-Kiotói Értekezlet és Jegyzőkönyv 1997
Rió után a Klímaváltozási Keretegyezmény sok bírálatot kapott a kötelezettségek megjelölésének hiánya miatt. Kiotóban, 1997-ben kompromisszumos megállapodás történt: 38 iparilag fejlett ország, köztük hazánk is, vállalta, hogy � gazdasági fejlettségétől és kibocsátási szintjétől függően országonként eltérő mértékben � csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását 2012-ig. A fejlődő országok nem vállalták ezt a kötelezettséget, mert attól tartottak, hogy ez visszafogja gazdasági fejlődésüket. Az Egyesült Államok törvényhozása nem ratifikálta a megállapodást. Az egyezményhez Kína - a világ második legnagyobb szennyezője -, valamint India és Brazília sem csatlakozott. Az orosz vezetés hét évig lebegtette szándékát és csak 2004 őszén csatlakozott a megállapodáshoz. Ily módon jogilag csak 2005. február 16-án lépett életbe a Kiotói Jegyzőkönyv.
Az Európai Unió tagállamai a csökkentési cél közös teljesítése mellett döntöttek, összesen 8%-os csökkentést vállalva. Magyarország 2012-ig 6%-os kibocsátás-csökkentésre vállalt kötelezettséget, viszonyítási alapként az 1985-87-es évek kibocsátásának átlagát felhasználva.
A kiotói megállapodás a kibocsátás-csökkentésre ugyanakkor a megállapodás végrehajtását elősegítő ún. rugalmassági mechanizmusokat is tartalmaz. Fontos alapelve: Mindegy, hogy hol történik meg a csökkentés. Így lehetőség van többek között két kiotói ország közötti (JI: két fejlett ország között, CDM: egy fejlett és egy fejletlen ország között) együttes végrehajtásra (befektetéssel ér el kibocsátás-csökkentést) illetve úgynevezett tiszta fejlesztési mechanizmusra, melynek értelmében, ha egy kiotói ország kibocsátás-csökkentést eredményező beruházást valósít meg egy fejlődő országban, az így elért kibocsátás-csökkentéssel egyenértékű mennyiséget vehet figyelembe saját kötelezettségeinek elszámolásakor.
- ENSZ Világtalálkozó a Fenntartható Fejlődésről (Johannesburg, 2002)
A Nyilatkozat című dokumentum megemlítette, hogy ��az éghajlatváltozás káros hatásai már nyilvánvalóak, a természeti katasztrófák egyre gyakoribbak és pusztítóbbak��
A világtalálkozón résztvevő kormányok megerősítették elkötelezettségüket az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának stabilizációjában. Sürgették a Kiotói Jegyzőkönyv hatálybalépését és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését.
Az EU Kibocsátás Kereskedelmi Rendszer
A Kiotói Jegyzőkönyvben a 15 EU tagállam vállalta, hogy az üvegházhatású gázok 1990-es kibocsátási szintjét a 2008-2012-es évek átlagában, és az egész EU-ra vonatkozóan 8%-kal csökkenti. A Tagállamok az átlagból az ún. Tehermegosztási Megállapodással különbözőképpen vállaltak csökkentéseket. Magyarországnak a 2008-12-es vállalási időszakra 6%-kal kell csökkentenie ÜHG emisszióját az 1985-1987-es átlag kibocsátási szinthez képest.
Az Európai Unió saját kiotói vállalásának legalacsonyabb gazdasági teher melletti teljesítése érdekében egy kibocsátás-kereskedelmi rendszer (EU KKR) bevezetése mellett döntött.
A kibocsátás-kereskedelem, több szempontból is sokkal előnyösebb, mint egy kibocsátás korlátozási előírás. Először is hatékonyabb és olcsóbb, mivel a vállalatok az optimális szinten csökkentik kibocsátásaikat. Másodsorban mozgósítja a vállalatok innovációs képességét azzal, hogy érdekeltté teszi őket a kibocsátás-csökkentésben és ezzel ösztönzi az éghajlatbarát beruházásokat.
Az EU KKR célja
A rendszer célja, hogy azokat a vállalatokat ösztönözze emisszió-csökkentési beruházások végrehajtására, amelyek a legalacsonyabb költséggel tudják azt végrehajtani. Olyan szabályozás révén, amely emisszió-kereskedelem lehetősége nélkül határozná meg a kibocsátás megengedett felső határát, a kibocsátás-csökkentéseket minden érintett létesítménynek végre kellene hajtani, amely összességében csak magasabb költséggel lenne elérhető, mint a kibocsátás-kereskedelem által. Ekképpen az EU KKR segít csökkenteni a kibocsátás-csökkentés teljes gazdasági költségét.
A rendszer szereplői
Az üvegházhatású gázok fő kibocsátó forrásai az ipari létesítmények, a közlekedés, a mezőgazdaság és a háztartások. Az EU KKR csak az ÜHG kibocsátáshoz legnagyobb mértékben hozzájáruló ipari ágazatok kibocsátását szabályozza, amely az összes ÜHG emissziónak kb. 30-40%-át teszi ki. Vannak olyan források, amelyek kibocsátásai nem, vagy csak nagyon nehezen mérhetőek (pl. háztartások), ugyanakkor nagy számosságuk és alacsony fajlagos kibocsátásuk révén bevonásuk jelentősen megnövelné a rendszer működési költségeit, vagyis a rendszer nem töltené be azon szerepét, hogy a kibocsátás-csökkentést alacsony költséggel érje el.
Az EU KKR hatálya alá tartozó ágazatok a következők: Energiaipar, fémek feldolgozása, Ásványipar. Ezen szektorokon belül a rendszer kb. 15 ezer létesítmény CO2 kibocsátását szabályozza majd.
A rendszer működése
Az Irányelv szerint a tagállamoknak meg kell határozniuk az Irányelv hatálya alá eső ipari létesítményeik összevont széndioxid-kibocsátásának éves felső határát. A megengedett összkibocsátást ezután kibocsátási jogosultság egységek formájában szét kell osztani az egyes létesítmények üzemeltetői között. Az összkibocsátás felső határát, illetve a kibocsátási egységek szétosztásának elvét az ún. Nemzeti Kiosztási Terv (NKT) szabályozza.
Egy kiosztott kvóta egy tonna CO2 kibocsátást engedélyez tulajdonosának. A rendszer hatálya alá tartozó létesítményeknek minden évben az évi tényleges CO2 kibocsátásaiknak megfelelő mennyiségű kibocsátási egységet kell átadniuk az államnak az elszámoláskor. A rendszerben szereplő teljes kvótamennyiséget ciklusonként csökkentik, ekképpen szorítva vissza az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Az átadáshoz szükséges egység-mennyiség összegyűjtése érdekében a létesítmények vásárolhatnak egységeket, illetve ha szabad, azaz tényleges kibocsátással nem fedett egységük van, azt értékesíthetik. Az adott évben kiadott egységeket nem kötelező abban az évben felhasználni, az egységek tartalékolhatók, és későbbi években is felhasználhatók az államnak való átadásra illetve értékesítésre, de ez az ún. bankolás jelenleg csak egy kereskedési perióduson belül lehetséges.
Kiosztási alapelvek
|
|
|
Nemzeti |
|
kibocsátási |
|
sapka |
|
|
|
Szabályozott |
|
|
|
k |
|
ibocsátási |
|
sapka |
|
|
Az EU KKR rendszer 2005-től 2007-ig tartó első periódusa (NKT-1) próba időszakként szolgál. Egyelőre az üvegházhatású gázok közül csak a CO2 kibocsátás kerül szabályozás alá. A 2005-07-es időszakra a Kiotói Jegyzőkönyv nem tartalmaz kötelezően teljesítendő célokat, így a résztvevő országokat nem kötelezi jogszabály egy meghatározott kibocsátás-csökkentés elérésére. A próbaidőszakot követő 2008-2012-es ötéves periódus (NKT-2) a Kiotói Jegyzőkönyv teljesítésének időszaka.
