Továbbra is a legkiválóbb márkák közt
2010-BEN IS BUSINESS SUPERBRANDS DÍJAS A MÁTRAI ERŐMŰ
Jövőt építeni, növekedni, új munkahelyeket létesíteni
|
|
Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak. A Business Superbrand cím újbóli elnyerése nagy siker számunkra, hiszen független szakmai körből kaptunk ezzel megerősítést arra, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. értékrendje a maga nemében példamutató. Cégünk elkötelezett a visontai és bükkábrányi térség fejlődésében, társadalmi elkötelezettsége révén értéket teremt a villamos energia és lignitbányászati szektoron kívül is, a mezőgazdaságban, a cementiparban, az építőiparban, a mészkőbányászatban és a szállítmányozásban – nyilatkozta Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke.A jövőt építeni, növekedni, új szegmensekbe bekapcsolódni, szimbiózisban élni a környezetünkkel és új munkahelyeket teremteni, ezek állnak a Mátra menedzsment filozófiájának fókuszában. Ezért bővítjük az ipari parkot, létesítünk első ütemben 100 hektáron energia ültetvényt, vizsgáljuk a gázszegmensbe való intenzívebb bekapcsolódást, az energia tárolás lehetőségét és a nap energiájának hasznosíthatóságát.Innovációs centrummá válni, megtalálni azokat a területeket, ahol értéket teremthetünk az országnak, a tulajdonosoknak és a munkavállalóknak, ez biztosítja a fejlődést, alapozza meg a jövőt – foglalta össze a cím elnyerése kapcsán Valaska József.– Ahogyan az ember is vágyik az ünnepek emelkedettségére, örömére, ugyanúgy a márkáknak is szükségük van jeles napokra. A márkavilág legnagyobb ünnepe az év végén rendezett gála, ahol kiderül, kik kaptak az adott évben Superbrands-címet. A védjegy, mely visszaigazolja mindazt a fáradtságot, megvalósult ötletet, ráfordított pénzt és energiát, amit a márkaszakemberek (marketingesek, píárosok, kreatívok, médiások) egy-egy márka felépítésébe belefektettek. Ismerje meg mindenki a legjobbakat, adózzunk elismeréssel a legsikeresebbeknek! Kívánjunk nekik kitartást, szerencsét és jó egészséget! – hangsúlyozta Wiszkidenszky András a Superbrands Magyarország igazgatója.


