Inzulinpumpát kapott a noszvaji kislány

Segített a Mátrai Erőmű

 

 

Noszvajról jött a segítséget kérő levél Visontára, melyet egy kétségbe esett anyuka, Fejes Attiláné írt a Mátrai Erőmű Zrt. elnökének. Az édesanya azt írta, hogy 11 éves kislányának, Fejes Nikolettának 2 éves korától súlyos cukorbetegsége van, és már jelentkezik a szövődmény is, ezért inzulinpumpára lenne szüksége. Számukra ez a berendezés - amely 24 órán keresztül a beteg gyerekre van rögzítve és folyamatosan a programozásnak megfelelően adagolja az inzulint – szinte elérhetetlen, kifizethetetlen. Ráadásul Nikoletta és húga liszt érzékeny is, és ez igen drága diétával jár.

A Heves Megyei Diabetes Szövetség is megpróbált segíteni a kislányon, de a jelenlegi anyagi lehetőségeik most nem teszik lehetővé, hogy kipótolják az inzulinpumpához hiányzó, a beteg által fizetendő 150.000 forintot.    

A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet, a villamosenergia-igények csökkenése ellenére a kérelem Visontán meghallgatásra talált. A Mátrai Erőmű Zrt. elnöke, Valaska József úgy döntött, hogy a cég biztosít egy inzulinpumpát a noszvaji kislánynak és kifizeti hiányzó összeget.

Fejes Nikoletta gyógyulása érdekében az inzulinpumpa átadására május 26-án került sor Egerben, a Tűzoltó tér 5. szám alatt található Diabetes Centerben. Itt a Mátrai Erőmű Zrt. képviselői: Bárdos Béla, titkárság és PR osztályvezető és Korcsog Béla PR menedzser adták át a szülők és Keller Józsefné, a Heves Megyei Diabetes Szövetség elnöke jelenlétében a mai kor találmányát, az inzulinpumpát, a noszvaji kislánynak.  

 

 

 

Inzulinpumpa2