Laptopot kapott a gárdonyis siketnéma diák

Segitett a Mátrai Erőmű

                                                                                                            

Nem mindennapi indokú kéréssel fordult Kovács Ottóné, az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanárnője a Mátrai Erőmű Zrt. első számú vezetőjéhez. Tanítványának, Lisztes Nórának, a siketnéma kislánynak egy kiselejtezett, ám még használható laptopra volna szüksége, ahhoz, hogy egyáltalán folytatni tudja tanulmányait és befejezze a 11. évfolyamot. Az Egerben tanuló diáklány csak szájról-szájra tudja megérteni a beszédet, ám az órán eközben írnia is kell. Ezért nem is érti meg folyamatosan a tanári magyarázatot, és otthon - osztálytársai segítségével – újra le kell írni a vázlatokat.

„A tanulási folyamatot rendkívül megkönnyítené számára egy laptop, melyet az órán használhatna a jegyzeteléshez. Bizonyosan rövid idő alatt megtanulna „vakon” írni így folyamatosan figyelné a tanárt. Sajnos, a szülők anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy ők vegyék meg a laptopot” - áll az osztályfőnök kérelemében, amely meghallgatásra talált. A Mátrai Erőmű Zrt. elnöke Valaska József úgy döntött, hogy a cég biztosít egy laptopot a sajnálatosan siketnéma diáklánynak.

Lisztes Nóra helyzetének megkönnyítése érdekében a hordozható számítógép átadására szeptember 8-án került sor Egerben, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Szakközépiskolában, ahol a Mátrai Erőmű Zrt. képviselői: Bárdos Béla, titkárság és PR -, Zsoldos Zsolt, beszerzési és raktárgazdálkodási osztályvezetők és Korcsog Béla PR menedzser átadták a jószolgálati célú berendezést, Dr. Pisákné Balogh Éva, az intézmény igazgatójának és a kezdeményező Kovács Ottóné szaktanárnak és az osztálytársak jelenlétében.       

 

 

 

laptop-gardonyi-mert-2